Kétkerekű futárok a világhálón is

Cicagyógyszer, szerződés, vérplazma a tarisznyában

Telefonhívás után huszonöt perccel kiállnak, és másfél órán belül a megadott címre viszik a csomagot. Expressz rendelésnél ez a két határidő tizenöt percre, illetve egy órára csökken. Naponta hatszáz fuvart is vállal Budapest területén és az agglomerációban a száz futárral dolgozó Hajtás Pajtás Futárszolgálat. Tevékenységüket újabban az utcáról az internetre is áttették.

Cápa viszi a lemezeket Kőbányára, Kopasz most kínlódik a János-heggyel, E. T. ma egy kicsit pihenhet, csak Újpestre kell kijutnia – kapom el a megjegyzéseket a Lónyay utcai pincében. A diszpécserszolgálatot adó fiatalok alkotják a Hajtás Pajtás agyközpontját.
A  falon hosszú lista. Abécérendben sorakoznak a nevek. Senkit sem szólítanak a hivatalos nevén. Az ász a sor elején Áron, a triatlonbajnok. Tömören jellemzik: mindenre képes.

A falon olvasom a társaság jelszavát: „Előzd meg a piros hetest.” Itt nem az ulti elfogása, hanem a gyorsjáratú autóbusz befogása a feladat.
 – Néha úgy érezzük magunkat, mint egy Jedi lovag – érzékelteti a bringás futárok lelkületét Kürti Gábor ügyvezető igazgató, aki, hasonlóan valamennyi főnökhöz, maga is a nyeregben kezdte. Mi télről télre számoljuk az időt. Aki eljut a harmadik jeges, hóviharos évszakhoz, már elgondolkozik. Naponta hatszáz megrendelés fut be, és erre van száz futárunk. De általában csak hetvenöten tudnak útnak indulni. Egy nap összejön nyolcvan-száz kilométer is.

Csörren a telefon. Kattan a lakat a bringán. Lendül a láb, és már röpül a fiatal lány a Kálvin tér felé.
 – A legfontosabb, hogy egyszerre három-négy irányba kell figyelni – avat be az alapvető képességekbe Sinka Gábor, aki már kétszer végigfutotta a New York-i világversenyt. Az öt földrészről érkező, nyolcszáz futár között az első harmadban végzett. Nagy álma, hogy a következő világbajnokságot Budapesten rendezzék.

Nézegetem a lámpaoszlophoz kötött, kapuhoz támasztott bringákat. Látszólag valamennyi átlagos kerékpár.
-Valamennyien a sajátjukat használják – mondja az egyszerűen csak Lexikonnak becézett Szabó Zsolt. – Ha veszel egy gépet valamelyik áruházban, fél év alatt szétesik alattad. Szép sorban ki kell cserélni rajta mindent. Igyekszünk erős, szívós, de nem feltűnő darabokkal pótolni a régi alkatrészeket. Nem túlzás, ha azt mondom, új életet lehelünk a bringákba, szinte olyan, mintha a testünk részévé válna. Ezért is különösen nagy dráma, ha ellopnak egyet-egyet. Sajnos ez is megtörténik.

Lexikon azért kapta a becenevét, mert képtelenség olyan helyszínt, címet mondani neki, amelyről ne vágná azonnal, hol található, milyen irányból érdemes megközelíteni, hol kell számolni emelkedővel, földtúrással, csatornaépítéssel, forgalomtereléssel, rossz lámpával. Nemcsak az utcák labirintusát, hanem az internet rejtelmeit is jól ismeri. Ördögi sebességgel jár az ujja a számítógép billentyűin. A szolgáltatás rákapcsolódott a világhálóra. Főleg az internetes megrendelők örülnek nekik, így pillanatok alatt célba jut a megrendelés. Nem kell tehát félniük, hogy a virtuális valóság elnyeli őket.
– Amerika jóval előbbre tart az internetezésben, ezerszer több e-mail kering a hálón, mint nálunk, futárokra mégis szükség van ott is – idézi vissza tengerentúli élményeit Sinka Gábor. – Nem lehet mindent interneten elintézni. Mi dolgoztuk ki a programot is a számítógéphez. Nem félünk az internettől. Nem ellenségünk, nem versenytársunk. Mind többen ismerik föl, mire jó ez a szolgálat. Időnként még mi is megdöbbenünk, mi mindent kérnek tőlünk. A hagyományos leveleken, szerződéseken, CD-csomagokon kívül szállítottunk már cicagyógyszert és vérplazmát, de ha arra van szükség, elviszünk egy vekni kenyeret is. A megrendelőink tudják, hogy a motorosok sokszor nem jutnak át olyan akadályon, mint mi.

Hosszan szemlélem a ruházatukat. Többnyire a lábszár közepén elvágott, nagyon bő, sok zsebbel dekorált nadrágot hordanak. Mások inkább a térdig érő harisnyát választják. A középkori futárokhoz abban is hasonlítanak, hogy szinte minden testrészükre jut egy rejtekhely, egy rekesz. Jegyzetfüzet, telefon, kulcs, derékra erősíthető, bilincses lánc – veszem leltárba a legszükségesebb dolgokat.
– Nyugodtan állíthatom, hogy a fiatalság bizonyos rétegében kultúrát teremtettünk – néz végig magán a hidrogénezett hajú ügyvezető igazgató. – Sokan éppen ezért akarnak közénk kerülni. Mi így érezzük szabadnak magunkat. Már megszoktak az elegáns irodákban, a légkondicionált hivatalokban. Gyakran teával, kávéval fogadnak, időnként még süteményt is kapunk. Mást nem fogadnánk el. És akadt már talpig öltönyös, nyakkendős fiatalember, aki csak nézett, nézett, és éreztük, hogy irigyel minket.

  De amire igazán büszkék, ebben a csapatban még soha, semmi nem veszett el. Soha, egyetlen futár sem nyúlt a rábízott fuvarhoz.
-Ha késünk, nem fogadjuk el a díjat – ismertet meg egy alapszabállyal Kürti Gábor. – Szerencsére ilyesmi ritkán fordul elő velünk.

Csörögnek a telefonok.
– Gép kap egy diszket, Hofi indulhat Budaörsre a szerződésért, Kopasz fél óra múlva kapaszkodhat a Gazdagrét fölé – zsong a pince, ahol esténként rázendít a CCB, a City Cycle Banditos (Városi Biciklis Banditák) együttes, hogy kilazítsa a pedálokon begörcsölt izmokat.

Szendrei Lőrinc

Ez a cikk független sajtó megjelenés