A kerékpáros futárszolgálat
Összefoglaló a cikkről: A cikk bemutatja a Hajtás Pajtás kerékpáros futárszolgálat indulását és fejlődését, amely 1993-ban két kölcsönzött kerékpárral és szórólapozással kezdte meg működését Budapesten. A vállalkozás a gyorsaságra, megbízhatóságra és a személyes jelenlétre építve nőtt folyamatosan, ma már non-stop rendszerben, szervezetten dolgozó, hetven futárt foglalkoztató szolgálatként működik. A cél továbbra is a minőségi, gyors kézbesítés biztosítása és a piacon betöltött vezető szerep megtartása, különösen az internetes házhoz szállítás területén.

A kerékpáros futárszolgálat
Egy küldemény eljuttatása egyik helyről a másikra sokféleképpen történhet. A történelem során sokszor a hírvivők gyorsasága döntötte el egy-egy ország jövőjét. Napjainkban a posta feladata a küldemények szállítása, sokszor azonban azonnali kézbesítésre van szükség. Budapesten, ha a forgalmi dugókban két keréken száguldó alakokat látunk, akár irigyelhetjük is őket, hiszen könnyen átjutnak az olykor félóránként néhány métert araszoló kocsisorok között. Célba érésüknek csak fizikai erejük szabhat határt. A fővárosban a legnagyobb kerékpáros futárszolgálat a Hajtás Pajtás, melynek sem az image-e, sem telephelye nem vetekszik a nagyvállalatokéival, azonban a mögötte álló nyolc év valódi sikertörténet. Sinka Károly, a cég egyik vezetője nyilatkozott lapunknak múltról, jelenről és jövőről.
A fiatal testvérpár a külföldi futárszolgálatok mintájára kezdett bele ebbe a vállalkozásba. Kölcsönöztek két kerékpárt, szórólapokat készítettek, és elhelyezték ezeket a főváros minden pontján. Ezután a telefon mellett várták a megbízásokat. Így indult a Hajtás Pajtás 1993 októberében.
Amikor hat évvel ezelőtt idejöttem, akkor is még csak hatan álltunk szembe a kihívásokkal. A folyamatos fejlődés és a Hajtás Pajtásra való igény növekedésének következtében azonban egyre több futárra volt szükség. Lassanként elértük azt, hogy egy nagyvállalat szervezettségi szintjén működünk. Nagyobb vidéki városokba vonattal vagy busszal utazunk, a főváros környékére pedig már vállalunk házhoz szállítást is.
Ezért is szükségesek a hirdetések, melyek közül egyértelműen a szórólap bizonyult a legjobbnak. Egy megbízás során futárunk mindig átad egy szórólapot, és szükség esetén néhány szóban bemutatja a céget. Mivel a miénk volt az első ilyen arculatú cég Magyarországon, szükség volt a lehető legszélesebb körű ismertség kialakítására. A televízióban és a rádióreklámokban is hirdettük magunkat, de nem értük el vele azt, amit szerettünk volna. A mai napig a közterületi reklám bizonyul a leghatásosabbnak.
A futárok a „középkor postásai” voltak. A kerékpáros szállítás a világ más területein is történelemmel és elterjedtséggel bír. Van egy képem a századfordulóról: San Franciscóban már akkor dolgoztak kerékpáros futárok. Ha valaki erről többet szeretne tudni, az interneten, a www.messengers.org címen meglepően részletes információt talál.
Nyugaton egyébként szinte minden nagyobb városban van ilyen szolgálat, így Varsóban, Kijevben és Prágában is. Manhattanben például megközelítőleg kétszáz kerékpáros futárcég dolgozik. Ezeket egy nemzetközi szövetség tömöríti. Minden évben szerveznek egy találkozót, amelyen minden futár részt vesz. A futárcégek között világ-, illetve Európa-bajnokságot is rendeznek.
Nevünk kiválasztása hirtelen ötlet volt. Mindenképpen frappáns és könnyen megjegyezhető „szlogen” kellett. Tulajdonképpen a megjelenésünk is az idő során alakult ki. Soha sem akartunk direkt alternatív külsőt felvenni. Furcsa kettősség, hogy ezek az emberek azok, akik a munkát megfelelően elvégzik, és szinte „hozzánőnek” a céghez.
A mi munkánkban az a legfontosabb, hogy a tőlünk vásárolt szolgáltatást a lehető legjobban teljesítsük: időben érkezzen, ne sérüljön meg a csomag, és nem utolsó sorban a fizetett összeg reális legyen, megérje a cégnek az együttműködés. Nem szólunk bele abba, hogy ki milyen ruhát visel, mivel a futárok munkája nagyon nehéz. Ahhoz, hogy a feladatot teljesítsék, fontos, hogy a számukra legkényelmesebb ruhában kerekezzenek akár napi száz kilométert. Talán éppen ez az oka, hogy a sok jelentkezőből csak a legjobbak maradnak, akik a fuvart a leggyorsabban szállítják.
A nyitvatartást a megrendelők igényeihez kellett igazítanunk. Már két hónapja non-stop dolgozunk. Hetven futárunk van, akik napi nyolc órás munkaidőben dolgoznak, és persze előzetes egyeztetés után választhatnak, hogy melyik napszakot vállalják.
A munkaeszközök közül a kerékpárt mindenki maga hozza. Amit nem lehet megvásárolni, az a hátizsák, illetve a tábla, azokról mi gondoskodunk. A walkie-talkie-ból csak harminc darab van, ami a hetven emberre meglehetősen kevés, ezért szerencsés, akinek van mobiltelefonja. Vannak még más megoldandó problémák is, így például a logisztikai rész, amit tökéletesítenünk kell. Nemrég azonban elkészült az a számítógépes program, ami ezután a szervezésben segít.
A többi kerékpáros futárszolgálattal baráti kapcsolatban állunk, de a munka szempontjából konkurenciát jelentenek. Nálunk a fejlesztés nem olyan látványos, mint egy más profilú vállalatnál. Az igazi eredmény az internetáruházak házhoz szállításában való részvétel, a cél pedig továbbra is az, hogy a legjobbnak maradni.
Asztalos Fanni
Ez a cikk független sajtó megjelenés