Kürti Gábor a Critical Mass szervezője

Összefoglaló a cikkről: Kürti Gábor futárból lett a Critical Mass egyik meghatározó szervezője, miközben a Hajtás Pajtás Biciklisfutárszolgálatnál is vezető szerepet vállal, és a városi bringás kultúra terjesztéséért dolgozik. A kerékpározást nem vallásként, hanem ésszerű közlekedési formaként kezeli, és hisz abban, hogy a szemléletváltás fontosabb, mint az ideológiai harc az autósokkal. Civil aktivistaként és családapaként úgy látja, a bringás mozgalom már elérte a kritikus tömeget, és a változás ma már önálló lendületből halad tovább.

Kürti Gábor a Critical Mass szervezője

Lélekben mindig futár maradok, sajnos belém ivódott, hogy nem tudok lassan bringázni, pedig az nagyon jó – jelzi a Critical Mass biciklis felvonulások 37 éves főszervezője, hogy két keréken is lehet a sebesség lázában égni.
Újpesten nőtt fel – ma már nyugdíjas szülei, a taxisból magát kalapvasalóvá, majd számítógépes rendszergazdává, végül fotóssá képző apja és adminisztratív munkakörökben dolgozó anyja – mindig frászt kaptak, amikor a Hungária körúton biciklizett be a kőbányai Pataky István Híradásipari Szakközépiskolába.
A technikusi képesítés megszerzése után a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolát vette célba, ahol az első év után halasztott. Akkor vágott bele az eleinte alkalmi munkának gondolt biciklis futárkodásba a Hajtás Pajtásnál, ahol később ügyvezetővé pedálozta fel magát. Ottani munkája mellett 2004 óta szervezője a Critical Mass biciklis felvonulásoknak, amelyek közvetve több hivatalos megmozdulásnak is megágyaztak, így a jövő héten ismét megrendezendő autómentes napnak is.
A bringás ügyeken túl más területeken is aktív: az Auchan melletti tőzeges terület beépítésének megakadályozásában is szerepet vállalt, Hajtás Pajtás-os társaival ő szervezte meg az adófizetők napját, hogy az alkalmazottaikat szabályosan foglalkoztatók versenyhátrányára figyelmeztesse a döntéshozókat.

Nagyon bántja, hogy nyár elején lecsúszott a fővárosi díszpolgári címről?
Nem utasítottam volna vissza, de tisztában vagyok azzal, hogy a jelölésem nemcsak nekem szólt, hanem velem együtt annak a rengeteg embernek is, akik szintén sokat tettek a bringás kultúra terjesztéséért. Egyébként a kitüntetettek névsora szerintem teljesen rendben van.

Élete a bringázás, de azért megesik, hogy vizet prédikál és bort iszik, azaz autóba pattan?
Nem hiszek abban, hogy a bringa vallás, és csak azzal lehet közlekedni. A Critical Mass is azért lehetett sikeres, mert nem a gonosz autóvezetők elleni felszabadító mozgalomként szerveztük meg, hanem az ésszerű mobilitás terjesztésére. Nálam egy átlagos nap úgy indul, hogy bedobom a biciklit az autóba, és miután a gyerekeket kitettem, nyeregbe pattanok. Minden reggel el lehet dönteni, hogy aznap mivel a legpraktikusabb közlekedni.

Önnek mennyire jönnek be ezek a sokszor cicanadrágra emlékeztető biciklis szerkók? Van olyan testhez simuló cucc, amit már ön is cikinek tartana felvenni?

Nincsenek különösebb averzióim egyetlen ilyen ruhadarabbal szemben sem, de ha az ember munkába jár, nem túl praktikus viselet. Senkit nem beszélek rá semmilyen öltözékre: viseljen mindenki olyat biciklizés közben, amiben jól érzi magát. Én például hétköznapi darabokat hordok.

A biciklimárkákat illetően sincsenek faksznijai?
Fontos, hogy az ember alatt megbízható szerkezet guruljon, de nem vagyok márkabolond. A mostani biciklim egy mountain bike öszvér, ami Budapesten jó, mert itt nagyon figyelni kell a járdaszegélyekre és a kátyúkra. Már nagyon lecserélném, de még van benne egy kis lélek, az ember pedig ne dobja ki a hűséges kutyáját.

Minden biciklije így a szívéhez nőtt? Emlékszik még egyáltalán élete első kétkerekűjére?
Persze. IFA márkájú kempingbicikli volt, amit a nagyapám hozott az NDK-ból. Mivel még kicsi voltam hozzá, a szüleim felrakták a polcra. Két évig csak ácsingózva néztem. Aztán viszont iszonyatosan sokat bringáztam. Eleinte csak az újpesti panelház körül, de mivel a szüleim az ablakból csak az egyik irányban tudtak szemmel tartani, később megesett, hogy nagyon messzire, Dunakesziig is eltekertem. Otthon persze csak annyit mondtam, hogy a ház mögött bicikliztünk – ami igaz is volt, leszámítva a közbülső tíz kilométeres távot.

A közlekedési szabályok esetében is hajlik az ilyen rugalmas értelmezésekre?
Autót vezetve szinte sosem szabálytalankodom, biciklivel előfordul, de nem veszélyeztetek mást és magamat sem. Kétszázezer kilométert bringáztam Budapesten balesetmentesen. Szerintem a szabály van az emberért. Fel nem foghatom, hogy ami például Berlinben engedélyezett – piros lámpánál a biciklis jobbra kis ívben felzárkózhat a keresztből érkező autósok mellé -, az nálunk miért tilos jelzésen áthaladásnak számít. Eleinte a sarkon fölkaptam a biciklimet, két métert toltam a járdasarkon, majd letettem. Úgy szabályos volt, de aztán rájöttem, hogy ez marhaság, azóta bekanyarodok.

Mennyire edzette meg az évek során az utca? Keményen beszól az autósoknak?
Amikor elhúzok a sorok között, előfordul, hogy valaki megpróbálja elállni az utam. Ilyenkor csak mosolyogni kell. Ezzel nem tudnak mit kezdeni, és ez nagyon bejön.

De azt azért csak furcsálljuk, hogy a legnagyobb biciklis futárcég egyik vezetőjeként még mindig nincs diplomája.
Az első kandós főiskolai hónapjaimban mindenből négyes voltam, de egy háromhetes betegség után a deriválásnál elvesztettem a fonalat, és megbuktam matekból. Aztán annyira megtetszett a futárkodás, hogy már nem is mentem vissza. Ha újra nekivágnék, ma már nem villamosmérnöknek, hanem valószínűleg közgazdásznak tanulnék.

Pedig akár politikus is lehetne. 2008-ban bevallotta, hogy be fog lépni egy pártba – mint később kiderült, az LMP-be. Bejöttek a számításai? Érdemes volt feladni a függetlenségét?
Nem. Ahogy akkor írtam, bedurcultam a pályázati pénzes, pártfinanszírozásból táplálkozó, demagóg és cinikus politikai elitre. Kötelességemnek éreztem, hogy a kitörési kísérlethez hozzájáruljak. De hamar ki is léptem. Rájöttem, hogy egy párt soha nem lehet olyan, mint egy civil mozgalom, és nem árulhatom el a más pártra szavazókkal közös ügyünket sem.

Értsük úgy, hogy most nyilvánosan megtagadta az LMP-t?
A mai napig bírom őket, ugyanazt akarják, amit én is gondolok a városról. Nem zárom ki, sőt szeretnék is egyszer politikus lenni, de ez most nem megy, mert mindent üt – mozgalmat, munkát, családot -, ami fontos az életemben.

Tényleg elérték már a kritikus tömeget? Legutóbb már az „első utolsó Critical Mass” néven futott a rendezvény.
Mi már tavaly úgy gondoltuk, hogy elértük a kritikus tömeget, de lám, még onnan is volt feljebb. Ennek ellenére úgy érzem, a Critical Mass jelentősége a jövőben egyre kisebb lesz. Bár harmincezer ember mindig el fog jönni, ez egyre inkább olyan népünnep lesz, mint a bikafuttatás. Ma már inkább azért ülnek bringára az emberek, mert ezt látják a barátaiktól. Az én ráhatásom egyre kisebb – és ez jó, mert azt jelzi, hogy a láncreakció beindult.

Ez a cikk független sajtó megjelenés