Etikus Cégek Fóruma

"A Hajtás Pajtás Futárszolgálat például 2007-ben nyerte el a címet.

– Amikor meghallottuk, hogy van ilyen kiírás, azonnal magunkra ismertünk. Miután az egész cég felépítésénél fontos szempont volt az etikus működés, nem kellett mást tennünk, mint összeírni, hogy hol mindenhol érvényesül a meghirdetett szempontrendszer. Ahogy telt az idő, már nem feltétlenül azért tartom érdemesnek a céget a díjra, mint amiért elnyertük. Amiben egyediek vagyunk, hogy kisvállalatként bejelentett alkalmazottakkal dolgozunk, és adót fizetünk szinte versenyhátrányt okozva magunknak – mondta Kürti Gábor ügyvezető, aki szerint a hazai cégeknek nem feltétlenül az a dolguk, hogy a jegesmedvék megmentésén fáradozzanak, hanem hogy a szűken vett környezetünk fenntarthatóvá tételéért tegyenek, például oly módon, hogy biztosítják szüleik nyugdíját.

Ugyanakkor a piac kegyetlen az etikus cégekkel szemben. Egy elektronikus tenderen például csak a forint dönt, így a tisztességesen adózó beszállító az ár alapú mérlegelésnél nem rúg labdába. Majd – az élet fintora – a könnyen megadóztatható, transzparens nagyvállalatot az állam különadókkal sújtja, mert hiányoznak a büdzséből a kis cégek adóforintjai, mutatott rá az anomáliára Kürti. Persze ennek a következménye, hogy a nagyvállalat még inkább versenyezteti a beszállítóit, és így alakul az a végtelen folyamat, amely a magyar gazdaság teljesítményét keményen érinti."

Forrás: Piac és Profit magazin