A bringás kapitalisták

"A fővárosban az egyik legismertebb "alternatív kapitalista" vállalkozás a Hajtás Pajtás. Nem szennyezik benzingőzzel a várost, elemet gyűjtenek ügyfeleiktől, irodáikban szelektíven gyűjtik a szemetet, alkalmazottaikat jól fizetik. A biciklisfutár-cég tulajdonosa, Tóth Zoltán (Spenót) elmondta: természetesen számukra a profit a lényeg - mindig is az volt -, de vannak határok, amiket nem kívánnak átlépni."

Forrás: Magyar Narancs

Farkasbőrbe bújt bárányok - Etikus kapitalizmus

Társadalmi felelősségvállalás, etikai kódex, vállalati küldetés - divatos máz vagy kemény profitszerzési stratégia? Elterjedt humbugról vagy valós folyamatokról van szó? Lehet-e erkölcsös egy vállalat? És etikus a kapitalizmus? Vagy már az is?

A polgár, aki nem szereti, ha hülyének nézik, legalábbis kételkedve ráncolja a homlokát, amikor a világhálón céges honlapokat böngészve ilyen mondatokba fut bele:

"Küldetésünk, hogy az embereket és vállalatokat világszerte támogassuk a bennük rejlő tehetség és lehetőségek kiaknázásában." Vagy: "Küldetésünk: Az ügyfelek fejlődésének támogatása minőségi szolgáltatással, a fenntartható fejlődés alapelvei szerint." Vagy: "Célunk, hogy ügyfeleinknek biztosítsuk a kapcsolatot az élet minden területén. Segítünk abban, hogy megragadjanak minden lehetőséget, és érdekesebben éljenek - dolgozzanak, tanuljanak, gondolkodjanak és kommunikáljanak." És így tovább.

Ma már nemcsak a "fejlett Nyugaton", hanem nálunk is egyre több vállalat hirdeti cégfilozófiá-jában, szponzorációs aktusaiban, mindennapi viselkedésében (és annak médiában való megjelenítésében), hogy felelősséget vállal a környezetéért, értve ez alatt mind a természeti, mind a társadalmi közeget, amelyben tevékenykedik. Az "alternatív kapitalista" felfogásban a saját üzleti érdek érvényesítése nem mindenek felett álló cél: van egy olyan optimum, amelyben nem pusztán a cég, de a cég működésének közvetlen és közvetett érintettjei is jól járnak; az alternatív kapitalisták szerint nem jó, ha az azonnali profitmaximalizáció vezeti a tulajdonosokat és menedzsereket.

Hirdetésekből, vonatkozó riportokból láthatjuk: a nagy multik szinte mindegyike adakozik, kulturális és szociális célokért tevékenykedő csoportokat támogat, tart fenn. Majd' mindegyiküknek saját üzleti etikai kódexe, korszerű és a legmagasabb követelményeknek megfelelő minőségbiztosítási rendszere van, és többségük - saját bevallásuk szerint - a legszigorúbb környezetvédelmi normákat követi. Általában igyekeznek dolgozóik munkahelyi és munkahelyen kívüli életminőségét javítani vagy magas szinten tartani. Gyakorta indulnak különböző versenyeken a "legjobb munkahely"-től a "legtöbb energiapazarlást visszafogó cég" kategóriájáig, és elért eredményeiket büszkén hirdetik dolgozóik és ügyfeleik között. De minimum a fentebb vázolt képet igyekeznek közvetíteni magukról.

A cinikusokat természetesen mindez egy pillanatig sem ingathatja meg azon hitükben, hogy

itt valami nem az,

aminek elsőre látszik: hiszen mi más célja volna egy vállalatnak, ha nem minél több profitot termelni. Ezért fortélyos üzleti fogást gyanítanak a dolog mögött: minden bizonnyal megéri a cégeknek ezt az arculatot sugározni, mert van egy fizetőképes kereslet, amely erre vágyik.

Zsolnai László egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai Központjának igazgatója szerint az elmúlt években megfigyelhető folyamat lényege egy legitimációs probléma: elvékonyodott az üzleti tevékenységek társadalmi elfogadottsága, jelenleg ennek újjáépítése, egy "új társadalmi szerződés" kialakítása zajlik. A professzor úgy véli, az üzleti világnak - a növekvő társa-dalmi nyomás miatt - "felvilágosodott önérdeke" bizonyos normákat követni. Igaz, egyelőre senki nem láthatja, "mennyit változhat a rendszer, mennyire humanizálható a kapitalizmus, hol vannak ennek a határai".

Zsolnai lapunknak elmondta: az etikus kapitalizmus elmélete nagyjából 15-20 évvel ezelőtt született meg, többek között az egyik azóta is leghíresebb képviselőjének, Edward Freemannek, a University of Virginia professzorának ténykedése nyomán. Természetesen nem előzmények nélkül: gyökerei az amerikai politikai filozófia, az anarchista filozófia környékén keresendők. Az etikus kapitalizmus elméletének nem sok köze van az antiglobalistákhoz és a szakszervezetekhez (az előbbieknél hamarabb is jelent meg), lényegében az önkéntesség amerikai elvének társadalomfilozófiai alkalmazásáról van szó.

Az, hogy mi etikus, nem valamiféle objektív és állandó dolog, hanem a menedzserek, a munkavállalók és a társadalmi környezet közötti dialógusokban, interakciókban dől el - fejtegette lapunknak Zsolnai László. Cégek között elég karakteres különbségek lehetnek, de inkább különböző morális profilokról, mint "jóról" és "rosszról" van szó. A profitmotívum mindenhol fontos, de gyakorlatilag sehol sem kizárólagos, marad tere más megfontolásoknak is. Nézete szerint fontos megjegyezni: "A modell nem a motivációról, hanem az outcome-ról szól. A motiváció mindig nehéz kérdés, az attribúciós modell szándékot feltételez, de nagyon nehéz kitalálni, hogy mi a valódi motiváció." Zsolnai szerint egyébként semmi baj nincs azzal, ha összekapcsolódik az önérdek, az önzetlenség és a normakövetés; a valóságban a motívumok összetettek, komplexek, félrevezető lenne ezek alapján megítélni egy vállalat tevékenységét.

Antal László közgazdász ezzel szemben úgy véli: a kapitalizmus és az etika effajta összekapcsolása félrevezető. "Ha az a kérdés, hogy van-e a piacnak etikája, akkor a válasz igen. Megbízhatóság, szava-hihetőség, minőség tekintetében nem szabad félrevezetni az üzlettársat. Az üzleti élet etikája egy olyan játékszabály, amit a cégeknek jól felfogott érdekük követni. Nem feltétlenül célszerű azonban etikusnak nevezni azt a cselekvést, amelyet nem a belső meggyőződés, hanem

a jól felfogott érdek

motivál. A vállalatok döntései mögött az üzleti érdek a meghatározó, tapasztalataim szerint a cégek sohasem úgy etikusak, hogy üzleti érdekeiket alárendelnék erkölcsi megfontolásaiknak."

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a vállalati érdek gyakran ne járna együtt valami társadalmi jóval is. A nagy amerikai autógyárak például érdekeltek a gazdaság stabilitásában, és nem veszélyeztetik azt rövid távú érdekeik miatt: statisztikailag kimutatható, hogy sokkal többen cserélnek autót, ha nő a jövedelem. Az ilyen "etikus döntések" esetén nem arról a fajta profitmaximalizációról van szó, amit a reklámok céloznak, hogy ki mekkora részt kap egy bizonyos méretű tortából, hanem arról, hogy meddig lehet növelni azt a tortát. Délkelet-Ázsiában, de néhol Európában is a vállalatoknak gyakran van saját szociálpolitikájuk, ami valóban növelheti dolgozóik életminőségét - ez azonban nem az emberbaráti szeretet, hanem a jó minőségű munkaerő érdekében történik. Vannak persze esetek, amikor a vállalat elébe megy az előírásnak, ez azonban csak ott fordul elő, ahol a minőségi munkaerő megtartása a cél; ipari tömegmunkánál a jogszabályi minimumot követik a cégek.

Antal László szerint van értelme a "közjó" fogalmának, ez azonban nem az, amiért a vállalatok tevékenykednek. A közösségi döntéseket, melyeket állami szinten hoznak meg, alapvetően az különbözteti meg az üzleti döntésektől (melyeket alapvetően a profitérdek motivál), hogy nem egydimenziósak. Egy közösségi döntés többféle cél között próbál egy optimumot létrehozni, így egyaránt figyelembe kell vennie - jól vagy rosszul - a foglalkoztatottsági, környezetvédelmi és egyéb szempontokat is. A közjó nemcsak hogy nem számszerűsíthető (mint ahogy a hosszú távú stratégia sem könnyen), de konszenzus kérdése is: attól függ, hogy a társadalom mit legitimál.

Antal László úgy látja, hogy az "etikus" cselekvés ma elsősorban nem közvetlenül, bizonyos fogyasztói csoportok igényeiből következően profitábilis a vállalatok számára. Tapasztalatai szerint az ilyen cég jobb kapcsolatba kerülhet a gazdaságot szabályozókkal. "Negatív oldalról könnyebb megközelíteni a kérdést: egy köztudottan erősen légszennyező vállalatot ha nem segítenek, nehezebben jut előnyös telephelyhez." Minél fejlettebb egy gazdaság, annál több civilizációs norma érvényesül a gazdasági életben is, a közösségi döntés a modern szabályozó rendszereken keresztül magánérdekké transzformálja a helyes cselekvést; a vágyott profit megszerzése ma már nem olyan egyszerű, mint az őskapitalizmus időszakában.

Zsolnai László az etikus tevékenykedésre indító motívumok közül a különböző szabályozásokon és a kormányzati nyomáson kívül a cégek azon célját emelte ki, hogy "excellent company"-t csináljanak. Zsolnai szerint a vállalatok irányítóit

nem pusztán a haszon

érdekli. Különösen igaz ez a multinacionális nagyvállalatoknál: a globális topvezető alapmotivációja nem elsősorban a pénz, hanem inkább az, hogy nagy vezető szeretne lenni. Úgy látja, ezek az emberek nemcsak a befektetők, a tulajdonosok csodálatát akarják, hanem a világét; pénz, hatalom, elismerés egyaránt fontos a számukra.

Antal László szerint Zsolnainak igaza van abban, hogy a menedzsmentnek nem ugyanaz az érdeke, mint a tulajdonosnak, ő azonban kevésbé idealisztikusan látja működésüket. Az az érdekük, hogy a saját fontosságukat hangsúlyozzák, bizonyítsák, illetve hogy olyan eredményeket mutassanak fel, ami hírnevüket megalapozza - mondta lapunknak. A "to be a great leader" mindazonáltal csak addig működik, amíg nincs hosszú távú veszteség, és ezt nem is igen kockáztatják a menedzserek annak érdekében, hogy a morál bajnokaiként tevékenykedjenek egy szoros globális versenyben.

Fodor István, az Ericsson Magyarország elnöke úgy véli: az etika és a kapitalizmus, a vállalatok működése kapcsán igen nagy zavar uralkodik az emberek fejében. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy minden cég, a legnagyobbak is gondolkodó emberekből állnak és általuk vezettetnek, még akkor is, ha a profitéhes tulajdonosokat (és ez legtöbbször arctalan pénzügyi befektetőket jelent a tőzsdén) semmiféle társadalmi felelősség nem érdekli. A vezetők, a menedzserek felelőssége és lehetősége nagyobb, mint a többség gondolná. Az üzleti döntésekben a vezetők teljesítménye, magabiztossága, helyzete a meghatározó. Az állásáért reszkető vezető kiszolgálja a tulajdonost, és jellemzően profitmaximálásra koncentrál, kifelé érzéketlen. A magabiztosabb, de személyében érzéketlenebb vezető legtöbbször a "csináljunk úgy, mintha" elvet valósítja meg, amikor is csupán a cég hírnevének fényezése vezérli a források osztogatását. Kevés, de növekszik azon nemzetközi cégvezetők száma, akik - elsősorban cégen belüli teljesítményük alapján - megengedhetik maguknak, hogy felelősen, a jövő és a környezet érdekei szerint is gondolkozzanak és cselekedjenek. Itthon a pr-vezérelt megközelítés a jellemző, de egyre több az áldozni kész, érzékenyebb hazai vállalat, ami biztató a jövőt illetően - nyilatkozta Fodor István a Narancsnak.

Fodor szerint a köztudatban az a felelősen gondolkodó vállalatvezető, aki jótékonykodik a vállalat pénzéből - ám úgy véli, ez nem helyes megközelítés, mert inkább az a felelős vezető, aki a saját pénzéből teszi ezt. Ez nem azt jelenti, hogy a vállalat nem cselekedhet felelősen, de ez nem egyéni érdem, és ami még fontosabb: a felelős cselekvés nem csak a pénz osztogatását jelentheti. A társadalmi felelősség gyakorlásának, az odafigyelésnek számtalan módja van. Ez tudati, szemléletbeli kérdés. Hangsúlyozta: el kell választanunk a cégek pr- akcióit a karitatív jellegű programoktól. Amíg az előző általában jól kalkulálható üzletfejlesztési, marketingfolyamat (és idetartozik a legtöbb szponzoráció!), addig a karitatív akciók csendben, önmagukért, valódi segítségként történnek. Ezek nyilvánosságra hozatala szerinte csupán a példamutatás erejéig elfogadható. A jótékonykodás soha nem lehet a jótékonykodó mellveregetési akciója. Ha pedig az és zajos, akkor valószínűleg hamis, és nem más, mint pr.

R. Andróczy Orsolya
A bringás kapitalisták

A fővárosban az egyik legismertebb "alternatív kapitalista" vállalkozás a Hajtás Pajtás. Nem szennyezik benzingőzzel a várost, elemet gyűjtenek ügyfeleiktől, irodáikban szelektíven gyűjtik a szemetet, alkalmazottaikat jól fizetik. A biciklisfutár-cég tulajdonosa, Tóth Zoltán (Spenót) elmondta: természetesen számukra a profit a lényeg - mindig is az volt -, de vannak határok, amiket nem kívánnak átlépni. Mint Kürti Gábor, a Hajtás Pajtás gazdasági vezetője kifejtette, számukra megéri az "etikus cselekvés": ha a piaci ár felett fizetnek a futároknak, kisebb a fluktuáció, kisebb az új munkaerő felvételének és betanításának a költsége. Ráadásul, ha az ember több pénzt keres, nagyobb kedvvel dolgozik, jobban megbecsüli a munkáját és a megrendelőt is. Dolgozóik vidámsága a marketingköltségeket is csökkenti: nincs szükségük arra, hogy óriásplakátokkal győzzék meg a fogyasztókat arról, hogy jó velük szóba állni.

Kürti szerint a Hajtás Pajtás annak mutatja magát, ami, és jó dolog, hogy ez üzletileg is megéri nekik. Nem készítettek erről felmérést, de becslése szerint ügyfeleik legalább harmada a környezetvédelem iránti elkötelezettsége miatt választotta őket. Spenót kifejtette: paradox módon az autós futáraik is a környezetvédelmi elkötelezettségük miatt jelentek meg a cég kínálatában; így olyan cégeket is meg tudnak szólítani, amelyek amúgy nem bringásokkal szállíttatnának. A kisebb csomagokat ilyenkor biciklin szállítják, és csak a feltétlenül szükséges mértékben terhelik a várost benzingőzzel.

A Critical Masst, amelyet más futárszolgálatokkal együtt szerveztek, hasonló okokból érezték fontosnak: azt akarták elérni, hogy az emberek gondolkozzanak el, mielőtt kocsiba ülnek. Bár, mint Kürti egy félmosollyal kijelentette, nekik a minél nagyobb dugó lenne a közvetlen érdekük, hiszen ha bedugul a város, akkor csak biciklivel lehet gyorsan eljuttatni a fontos küldeményeket egyik pontból a másikba. Az újságírót rövid gyárlátogatása a kapitalizmus lehetséges humanizmusának hite felé tolta, annál is inkább, hogy bár mindkét beszélgetőpartnere cégük teljesen normális és hétköznapi voltáról próbálta meggyőzni, olyan helyet még nem látott, ahol péntekenként a tulaj takarítja a WC-t.

R. Andróczy Orsolya